IX. Pannon UniFest - 2023. november 20-26.
November 20. hétfő – Pannon KözTér
18.00 A saját hang - Hogyan lesz szépirodalom a szöveg?
Hogyan találjuk meg a saját hangunkat és mitől válik szépirodalommá a leírt szöveg?
Többek között erről lesz szó a Pannon UniFest kreatív írás kurzusán Tóbiás Krisztián, költő, a Tempevölgy főszerkesztője és Górász Péter irodalmár, a FISZ elnökségi tagja közreműködésével.
November 21. kedd – Pannon Egyetem M épület, PASZTA terem
16.30 NYÍLT FOGLALKOZÁS a Pannon Színitanoda alsós csoportjával
Műhelytitkok a legkisebbekkel, avagy Neuburger Éva mutatja meg, hogy az általános iskola alsó tagozatán se fán terem a színház!
A program betekintést nyújt olyan komplex színházi játékok világába, melyek bárhol, bármikor, bárkivel megvalósíthatók. Ajánljuk szülőknek, tanároknak, tanítóknak.
19.00 TESSÉKLÁSSÉK JÁTÉKOK
A PASZTA középiskolás és felső tagozatos diákjai Komáromi Sándor vezetésével mutatnak be olyan improvizációs játékokat, melyek önmagukban is teljes élményű színházi pillanatokat nyújtanak, pláne, ha a kedves nézőközönség is részt vesz a rögtönzött minidrámák megírásában! Szeretettel várjuk az érdeklődő színházbarátokat - vigyázat, görbe tükör garantált!
November 22. szerda – Pannon KözTér
18.00 Első lépések a zeneipar felé - Útmutató a jogi útvesztőkben
Jó dolog a szabad alkotás öröme, de ez akkor tud szárnyalni, ha a jogi keretei tisztázottak.
Kell-e a művésznek adminisztráció? Ha nem, akkor miért igen? A siker a részletekben rejlik. Jövedelmező-e a szerzői jog? Igen, ha tudod hogyan kell kezelni.
Falus Ildikó, szerzői jogi szakértő megmutatja mire figyelj a pályád során a dalod elhangzásaival és felhasználásaival kapcsolatban.
November 23. csütörtök – Pannon Egyetem E épület, Pannon KözTér
16.00-19.00 Karácsonyi cserebere
Tartsd körforgásban a tárgyakat! Hozd be megunt, de jó állapotú tárgyadat, mert ami neked szemét, másoknak kincs! A csere lényege, hogy valaki boldog legyen, és ehhez ne terheljük a környezetünket.
16.00-19.00 Méhviasz gyertyakészítés
A Pannon UniFest utáni héten már kezdődik az Advent időszaka. Készítsd el nálunk a koszorúd első gyertyáját! Legyen az első láng idén környezettudatos!
16.00-19.00 POI-készítő workshop
Csodálod a tűzzsonglőröket és kipróbálnád a poi forgatását, pörgetését? Most amellett, hogy a CirKollektív oktatók segítségével kötetlenül, kedved szerint kipróbálhatod, még az eszköz elkészítésében is segítünk neked. Így a megtanult fogásokat hazaviheted magaddal. Az eszközöket újrahasznosított anyagokból készítjük el, így nem termelődik majd felesleges szemét.
17.00 Hulladék és művészet – lehetséges?
Posta Veronika Trash Art online előadása
A magyar kortárs művész, a modern, fogyasztói életmód termékeiből merít ihletet a műalkotásaihoz. Festményeken, szobrokon és installációkon dolgozik, melyekhez újrahasznosítható tárgyakat, például PET-palackokat, általános használati eszközöket, műanyagokat és papírokat használ fel a műalkotásai elkészítéséhez.
16.00 – 19.00 Fenntarthatósági mini Kalandtúra
Képzeld el, hogy elindulhatsz egy izgalmas és tanulságokkal teli kalandra, ahol egy fantasztikus világban, interaktív módon fedezheted fel a fenntarthatóság rejtelmeit. Hogy lehetünk felelősek a környezetünkért, hogyan segíthetünk megőrizni bolygónk szépségét és egészségét, hogyan tehetünk egy fenntarthatóbb jövőért?
19.30 Fenntarthatóság és filmipar – kerekasztal-beszélgetés szakértőkkel
Tudtad, hogy csak a Halálos iramban c. filmsorozatban közel 1500 db autót törtek össze az akcióélmény kedvéért? Mekkora ökolábnyoma van vajon egy filmforgatásnak? Lehet-e zöldíteni a filmipar környezetre gyakorolt hatását? Vannak-e erre irányuló törekvések? Megjelenik-e témában a fenntarthatóság?
Beszélgetőpartnereink:
Trokán Anna, színművész; Elekes Gergő filmes szakember; dr. Sebestyén Viktor, környezetmérnök, a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Kutatólaboratóriumának vezetője.
A beszélgetést vezeti: dr. Tóth-Nagy Georgina
November 24. péntek- Pannon KözTér
ELMARAD 11.30 HOPE Flashmob
Csatlakozz hozzánk a HOPE Flashmobra és mutassuk meg a világnak, hogy a Pannonon van remény és együtt képesek vagyunk rá!
18.00 Elektronikus zenei workshop
Elektronikus zenét sokan hallgatnak otthon, bulikban, fesztiválokon. A műfaj kiemelkedő képviselői arénákat töltenek meg. Az út, amíg ez a zene eljutott a nagyszínpadokig, rendkívül érdekes, az elektronikus zene hangszerei pedig még a műfaj kedvelőinek sem feltétlenül jól ismertek.
A workshopon a könnyűzene történetének ezt a fejezetét ismertetjük meg, valamint bemutatjuk a legfontosabb hangszereit: a dobgépeket, szintetizátorokat, samplereket és szekvenszereket, mindezt interaktív formában, sok zenével.
November 25. szombat – Pannon Egyetem E épület
8.00-10.00 regisztráció (vers- és prózamondás, ének, hangszer, zenekari formációk szekciók)
9.00-10.00 hangszer szekció előadásai
10.00-12.00 vers- és prózamondás szekció előadásai és workshop (E25-ös terem)
Zsűrik:
- Zámbó Bianka (a Pannon Egyetem oktatója)
- Kovács Veronika (ötödéves magyartanár, dráma- és színházismeret-tanár szakos hallgató)
- Maurer-Bagó Petra (ötödéves magyartanár, dráma- és színházismeret-tanár szakos hallgató)
- Szendrő Sára (ötödéves magyartanár, dráma- és színházismeret-tanár szakos hallgató)
11.00-12.00 Képfejtő worskhop irodalomkedvelőknek
Egy szövegvizualizációs kísérletre hívom a résztvevőket, melynek során a színház eszköztárát használva fejtjük fel a versmondó versenyre érkezett szövegek szavak szintjén nehezen érthető részeit.
10.00-10.10 szünet
10.10- 11.30 ének szekció előadásai
11.30-11.45 szünet
11.45-13.50 zenekari formációk előadásai
13.50-14.00 szünet
14.00-15.30 Első soraink… - kerekasztal
Az első soroktól az első dal születéséig önmagában hosszú az út. De megváltozik bármi attól, hogy a dalok elkezdenek önálló életet élni? A további alkotásnál inkább kapaszkodó, vagy korlát a visszajelzés, amit a közönség első sora ad? Csökken, vagy nő az alkotás szabadsága a többedik lemeznél? Ezen témákat járjuk körül három olyan szerzővel, akik nem csak egy formációban láthatóak a közönség számára.
Beszélgetőtársak: Csorba Lóci, Bodor Áron, Lázár Domokos
Moderátor: Tóth Áron
16.00-18.00 Előadói szekciók workshop és értékelés a zsűrivel
November 26. vasárnap – Művészetek Háza klub - S Stúdió (Veszprém, Vár u. 17.)
Vers- és prózaírás szekció (zsűri: Kilián László és Tóbiás Krisztián)
regisztráció 10.00-11.00
értékelés és workshop 11.00
Festmény és rajz szekció (zsűri: Hamerli Judit)
regisztráció 11.00-12.00
értékelés és workshop 12.00
Fotó szekció (zsűri: Áfrány Gábor)
regisztráció 12.00-13.00
értékelés és workshop 13.00
15.00 Veszprémi Vizuális Műhely Hamerli Judittal
17.00 Záróceremónia és eredményhirdetés a Tegulariumban